Lilypie 2nd Birthday PicLilypie 2nd Birthday Ticker

2008. február 25., hétfő

Itt a tavasz

Egyre közeledik születésem napja, bár ez eddig is így volt, lassan lassan, napról napra közeledett, de mostmár olyan belátható időn belül vagyunk. Azt hiszem anya kicsit higgadtabb is mint hittem volna hogy ilyen tájban lesz, de jó ez így. Fantasztikus hétvégét töltöttünk apával. Minden volt benne,ami fontos kis családunknak. Szombat reggel apa meg anya végre kicsit csak egymásra figyelt, amire már rég nem szántak időt. Utána nekiestek a kisszoba kitakarításának, átrendezésének, aminek sikeresen a végére is értek. Most a hét nagymosással fog telni, meg az én szekrényem megvásárlása még mindig várat magára, de a belevalók már bőségesen megvannak. A héten a nagyszoba is elkészül a tervek szerint.
Szombaton a nagytakarítás után elmentünk misére, mert vasárnap délelőtt a boxmeccs épp egy időpontra esett a misével. De a szombati ugyanúgy remek volt, csak nem voltak olyan sokan. Lehet hogy rendszert is csinálunk a szombati miséből, mert vasárnap szeretünk lustizni.
Vasárnap reggel boxmeccs, ami elég unalmas volt, még apának is, de én élveztem, mert addig is odabújhattunk hozzá. Ebéd együtt a családdal, ahogy mindig, és utána meg mentünk Pestre teázni Apa unokatesóival. Nagyon jót beszélgettünk velük, igazán érdemes lenne többet látni őket. Remélhetőleg majd ha kibújok akkor meg fognak minket látogatni. Az unokatesó party után Tibetről hallgattunk egy előadást, ami teljesen más inforámciókat adott anyáéknak, mint amire számítottak, de talán értékesebbnek is mondhatnánk, már ha információ lehet értékesebb egy másiknál. Ami feltette még pluszban a koronát az estére, hogy anya szerzett két új barátnőt, és reméljük, hogy egy új, gyümölcsöző kapcsolat vette kezdetét. Jó későn indultunk haza a hosszas beszélgetések után, anya eléggé kimerült, de a rengeteg információ és gondolat közepette mégsem aludt el a kocsiban, hanem beszélgetett apával, hogy mi mindent adott nekik ez az este.
Most hogy hétfő van megint, és apa dolgozni ment, annyira nem teljes az egység, de estére amikor hazaér, jó hangulatban várjuk majd anyával, és valószínűleg folytatjuk a beszélgetéssorozatokat. Addig meg teszegetjük a dolgunkat anyával.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mikor is érkezel, Pajti?
Pacsi,
Áron

Unknown írta...

Szia Áron!
Március 13ra vagyunk kiírva, de hogy mi lesz belőle az nem tudható. készülődgetünk.
Köszi az érdeklődést, anya mostanában többet pihenget, ha meg összekaparja magát akkor is a terepet igazgatja számunkra, mert még nem áll haptákban az egész lakás sajna, ezért írunk kevesebbet, de hétvégén szerintem megint bejelentkezünk majd. Puszi nektek, most is megyünk pihizni, Olivér