2007. december 29., szombat

3 hónappal előttem

Nem régen olvasgathattuk, hogy hogyan telt az elmúlt pár éve a szüleiteknek. Anyával most nem állunk neki elmesélni azt a 3 évet, amit apával töltött, ami élete legmesésebb időszaka, és a legjobb benne, hogy még mindig tart, de egy kis részletet, ami mély nyomot hagyott anyában biztos, és nyilván apában is, csak ő nem vetette papírra most megosztunk veletek. Azaz anya irományát, ami átsegítette a nehéz időszakon.

Üzenet Anyunak

20%... biológia, szabad akarat, Isteni törvény. Ezek mocorognak most az én édesanyám fejében, én meg itt csücsülök fönn Jóisten mellett, nagyapával, és Zsanettel, anya unokatesójával. Irigylésre méltó helye van itt, még egy olyan csöppségnek is, mint én. Kíváncsi lettem volna a földre anyával és apával, meg azzal a sok mindenkivel, aki ott éli életét még, de nekem nem az volt a feladatom. Mielőtt útnak indultam, az én Istenem a fülembe súgta: -Boldog játszópajtásra van szüksége sok kisbabának, akik szüleik szabad akaratából kerülnek vissza mellém. Nekik itt nehezebb. Gyere vissza és segíts!Sok apró kérdés merült fel bennem már akkor azonnal, de sem idő, sem mód nem volt rá akkor már, hisz annyian álltunk sorban feladatra várva, hogy el sem lehet mondani. Senki nem ússza ám meg itt a feladatokat, vannak bőven.Hát én ezzel a mondattal fejemben indultam anyuékhoz, hosszú út volt, és remekül éreztem magam. Hosszú de izgalmas világ az is, és máris tapasztalatokat szereztem: jó az útonlevés!Megérkezve anya pockajába, fájdalmasan csengett fülemben a feladatom. Visszamenni azonnal, holott itt is várnak, és szükségük van rám látszólag, hiszen azonnal minden körülöttem forog, és azért az nem semmi ám. Istennek több dolga van annál, mint hogy valaki ilyen kitüntetett pozícióba kerüljön, mint én itt. Dönteni kellett, és itt jön be a bizonyos 20% szabad akarat része. Egy ilyen csöpp élet, még kristály tisztán emlékszik arra milyen feladattal küldték ide. Na igen. Hirtelen az volt az érzésem, hogy ha jelenlegi helyzetemre lefordítom a mondatot, akkor kár volt idejönni, anyustól örökölt kíváncsiságom minden napot alig bírt ki, hogy mi vár rám holnap, apától kapott életvidámságom meg legkevésbé sem akart az Isteni szónak engedelmeskedni. De tudtam, hogy kell. Aztán rájöttem, hogy ezzel nem csak magamnak, de másoknak is fájdalmat fogok okozni: Mi lesz anyáékkal? Miért tegyem ezt velük? Hisz itt a földön mindenki azt akarja, hogy ne hallgassak az Úrra. Bár ha anya tudná, hallotta volna ilyen tisztán mi a feladatom, azt mondaná, Kicsim, tedd a dolgodat. Apa kevésbé értené mi történik, de Anyuci, ő tudja, meg kell tennem, ha erre rendeltek. A hitemet nem tudom még kitől örököltem, ki tudja mit tesz az emberrel egy születés, de itt a mamája pocakjában szerintem még mindannyian emlékezünk utunk elejére, és az út előtti világra. Aztán valamikor elfedjük, ez biztos, de a lényeg nem is ez. Most hiszek, és tudom, egészen pontosan tudom mi vár rám Krisztus, és Isten között. Hát mi várhat ott az emberre, a tökéletesség. No igen. Szóval vissza kell mennem, nagyon hamar, és most élveznem kell, hogy itt vagyok. De az az érzésem, hogy rajtam kívül még nem sokan tudják élvezni. Anya vagy alszik, vagy rosszul van. Ezt röstellem, mert amikor odafenn kiválasztottam, nem ilyen volt, biztos én okozok galibát, de becs szó nem direkt van ám! Hallod anyu, nem direkt volt.Nagy nehezen döntés hoztam, hallgatok az Úrra, és követem az akaratát, mert ha már itt hibázom, akkor belel se merek gondolni mi vár ott rám. Itt ütött szöget fejemben a 20% biológiai része. Engem ez foglalkoztat a legkevésbé, hát nem tök mindegy, hogy hogyan megyek vissza, vissza kell mennem, és most rossz kedvem van, mert én itt szeretnék maradni inkább, hiszen jó itt! Hogyan miért, minek? Mindegy, és meghoztam a döntést, és letettem magam a teremtőm kezébe, akire most azért kicsit haragos vagyok, hogy ilyen pici létemre ilyen nehéz, és fájdalmas feladattal bízott meg. Nem akarok én kiszúrni azokkal, akik maradnának, de mások döntenek helyettük, és nekik biztosan más tapasztalatuk van a majájukról és a papájukról, meg talán rájuk haragszanak úgy, mint én most az Úrra, de vajon én tényleg boldog leszek amikor odaérek egy ilyen döntés után? Erősen kétlem. Szóval majd valahogy szépen meghalok. Ez vár rám. Ez vár minden emberre. Nekem nem tudom még mennyi, de tuti nem sok, ahogy hallgattam az Úr szavát. Tényleg bezzeg azt nem mondta mennyi időm van élvezni ezt kellemes pocakot, és szeretetközösséget. Egyszer csak majd búcsú nélkül itt hagyom őket. Kérlek anya ne haragudjatok majd rám, lécci lécci. Bár ismerlek te is magadra fogsz haragudni, mint ahogy én is most magamra haragszom. Sose tudnál rám haragudni, ahogy apura sem. Mindig magadra haragszol Nem jó ám, én tudom, látlak kívülről, és tudom, hogy te már nem emlékszel arra mit mondott neked az Úr, de szerintem remek úton jársz, nekem tetszik, ezért választottalak Téged, mert nem sok anyával tehetném meg ezt, az biztos. Szóval kérlek, magadra sem haragudj majd, nem rajtad múlt. Ez volt a feladat, amit kaptam. És tudom, hogy te is ebben támogatnál.Apucim szíve annyira erős barikádok mögött rejtőzik, hogy még innen a mennyből sem biztosan látom, hogy mi kering benne. Elrejti. Pedig várt engem nagyon, fürdetni akart, úszni tanítani, nevelni. Ő nem haragszik soha senkire, magára sem. Él, ma, holnap, és némi apró jövőkép a fejében, tele álmokkal. Nagy gyerek, de az én apukám, és igazán tekintélyt parancsoló is tud ám lenni ha akar. Nekem elhihetitek. A szívébe nem láttam, de amikor anya a korházban volt a tettei megmutatták szíve legmélyét. Nagyon aggódott, nagyon-nagyon. Ő akkor már csak anyusra gondolt, és ő tette jól, én már remek helyen voltam, és tényleg boldogan játszottam, vigasztaltam kevésbé szeretett társaimat. Itt fönn, már csak egy dolog számít: mennyi szeretetet adtál, és kaptál. És azt hiszem, én mind a két szempontban 100% közeli eredményt értem le. Annyian szerettek, annyiakat szerettem, és ennek itt most meg van a gyümölcse. Boldog vagyok. Visszatérve a biológiára, nehéz döntésem meghozása után, még egy dolgot kértem az Úrtól, és így utólag asszem meghallotta. „Megteszem, amit kértél, de kérlek, úgy intézd, hogy anyunak legalább testileg ne fájjon, így is olyan ramatyul van mindig.” Valami egészen ritka különleges módot választott. Elaludtam, és hopp, már ott is voltam. Pedig a kérést még be sem fejeztem igazán. Nézem anyut, aput vajon hogy van, látom, hogy még mindig várnak engem, mintha még ott lennék. Értetlenül nézek az Úrra. Mosolyogva bólintott:-Nézd tovább, ha kíváncsi vagy mi lesz velük.Innen nézni anyuékat, olyan mint egy V.I.P. hely, látok mindent, ami csak érdekel. Teltek a hetek, anya rosszul volt, apa tartotta benne a lelket, és sokat, sokat beszélgettek rólam, a jövőről, nagyon vártak. Be kell vallanom, hogy nem irigyeltem őket, én nagyon nem értettem, hogy most mi van. Aztán jött egy nap. Anya előtte egész éjjel nem aludt. Reggel fogták magukat, és mentek valahova. Orvoshoz. Na mondom, most mi fog kiderülni, én itt vagyok, vagy ott? És igen, itt tudták meg anyuék, hogy nekem bizony már csak a testem van ott. Anya tudta, érezte, mindig mindent tud előre, csak nem hisz magának, nem hogy a környezete higgyen neki. Meg persze naná hogy ezt nem akarta magának elhinni. Erős volt, ő is, és apa is. Nem sírtak, csak később anya. Apa hallgatott. Nem volt más, mint bármikor máskor, csak a lelke, szomorú volt. Tehetetlen. És tudta, hogy anya borzasztóan van, nem sír, nem ordít, nem borul ki. De ismeri ő a párját, erős nő, és okos. Anya is tudja, hogy kiborulni, tönkremenni nincs értelme. És máris a jövőre gondol. Mikor lehet babája, aki megszülethet, akinek a földön van feladata? Lehete-e? Mit kell tegyen, hogy legyen. Mérlegel önvizsgálatot tart, és erősen dolgozik a lelke, hogy ne vádolja magát semmiért. Nem megy neki könnyen, de igazán, igazán jól csinálja. Büszke vagyok az én mamámra. Nem kellett volna féltenem, a Jóisten is tudta, hogy ő alkalmas a feladatra. Be kell vallanom, apura másnap lettem csak igazán büszke, a korházban, de erről már tettem említést. Ott volt anya mellett lelkileg, testileg, mindenhogy. Imádja anyát, nem is tudtam mennyire. Azaz de tudtam, de még sose látszott ilyen jól, ilyen boldogítóan, és ezt anya is érzi. Fantasztikus szüleim vannak. És a Isten tényleg meghallgatta a kérésemet. Így hogy csak elaludtam, anya igazán keveset szenvedett fizikailag, és igazán kevéssé is sérült. Az orvos szerint hamar lehet babája. Az a doki mondott még sok okosságot, de anyunak semmi újat. Bár neki nehéz újat mondani tud ő mindent. De azért azt jó hallania, hogy biológiailag megvan a lehetőség rá hogy két hónapon belül, megint babát várjon. Remek, én szorítok neked, és nagyon győzködöm az Urat, hogy hamar adjon nektek kisbabát. Néha azon morfondírozom, hogy legyenek ikrek, és legyen azonnal kettő, de lehet hogy ez csak egy kisbaba lüke gondolata, de azért már az Úrnak is megemlítettem Mosolygott, sokat mosolyog. Lassan mennem kell játszani, mert sokan várnak, pedig igazán én azt élvezem, amikor anyáékat nézhetem, vagy amikor a nagyokkal beszélgethetek. Látod anyus ebben is rád hasonlítok. Hidd el, itt tényleg lehet trécselni Adyval, Szent Istvánnal, és bárkivel. Anyuci, üzenem a földön élőknek, Hitler megbánta bűneit, és az Úr kegyelmes, irgalmas, és a pokol tényleg üresen tátong. Az Úr megígérte hogy ez a kis gondolat, történet, üzenet eljut hozzád, de azt nem mondta meg hogy hogyan. De ha megígérte úgy lesz. Az is megígérte, hogy boldogok lesztek, de azt sem mondta meg hogyan. Remélem lesz babátok, és biztos lesz, mert az Úr mosolygott, és az Úr mosolya teremt, és azt jelzi, hogy meghallgatta a kérésedet. Hamarosan megint lakik majd egy kicsi a pocakodban, és én szorítok neki, hogy más feladatott kapjon, mint én, és lenn a földön végezhesse dolgát. És most rohanok játszani a többiekkel, nehogy még egy babának kelljen az én rossz feladatvégzésem miatt ezt a feladatot kapnia. Mert nincs fájdalmasabb, mint az a 20%...

A két ünnep között

Elég snassz a bejegyzésünk címe, de sajnos nem jut eszünkbe jobb így hajnali egy fele. Hogy miért vagyunk fenn még ilyenkor? Hát mert mi általában mindig ilyen éjjeli baglyok vagyunk, másrészt nem szeretünk feküdni... itt fáj, ott fáj, amott fáj, és amíg bírjunk ülni, addig bizony le nem fekszünk. A két ünnep közöttben az a remek, hogy nekünk még mindig ünnep, mert apa itthon van, és jönnek-mennek a vendégek, vagy mi megyünk, és szeretjük ezt a fennforgást. Az időnk nagy részét azzal töltjük, hogy élvezzük azt a rengeteg remek dolgot, amit hozott Jézuska. Fantasztikus ajándékokkal lettünk idén elhalmozva. Pl.: Dédimamáéktól tésztanyújtógép, amivel már két hatalmas adag raviolit elkészített anya, és fel is faltuk. Alkalmomadtán a recepteket feltesszük a másik blogunkra, képek készültek, de még nem volt időnk rá, hogy összerakjuk a recepteket, mert mindkettő anya fejéből pattant ki. Aztán az egyik ajándék tehet arról is, hogy pár napja szűkszavúak vagyunk itt a blogon. Anya ugyanis egy mesés Parker töltőtollat kapott Apától, és hát most az össze grafomániáját azon éli ki, és kézzel is vezet naplót. Bár bevallom nektek, hogy azt én sem élvezem annyira, mert a legkevésbé sem rólam szól, és jobban szeretem, ha velem foglalkozik. Kaptunk egy hatalmas deszkát, amiről nem potyog le az aprítanivaló. Már csak egy jó kés kéne, amivel az aprítás is olyan gyorsan megy, mint a TvPaprikásoknak. De az egy következő álomlista része lesz. Amit nagy sajnálatunkra még nem tudtunk kirpóbálni, egy asztali grill nagymamáéktól. Tudni kell, hogy ez az a konyhai masina, mait anya mindig órákon át képes álmodozóan nézni az áruházakban. "8 személyes.... sose vagyunk ennyen"- ez az egyetlen érv, ami miatt még hiányzott a repertoárból. Hát, mostmár nem, szóval hamar nyolcan kell lenni. (persze egyelőre, még székünk sincs annyi, de majd nagyiéktól kölcsönzünk) Remélhetőleg Szilveszterkor ki tudjuk próbálni azt is, mert Gyula nagybáttyám haverjai jönnek, és ezen fogják csinálni terveink szerint a sültvirslit, mi meg zöldséget, és csirkemellet grillezünk rajta, mert virslivel nem élünk. Kaptunk két igazán színes pokrócot, amit még kicsomagolás nélkül fogunk eltenni, hogy engem várjon szép tisztán, hogy majd jól összenyálazhassam, ha kibújok szűköl pocakomból. Kaptunk vitaminokat, test-, és arcáplókat... ez utóbbiakat én kevésbbé élvezem, bár belátom, hogy szép hasu anyucit szeretnék én is, szóval a testáplót megértem. Bár anya mindig elfelejti bekenni a hasát.... szóval erről ennyit:D. Kaptunk babanaplót, amit még nem kezdünk el tölteni, mert még nem születtem meg, és az a napló csak onnan indul. Kaptunk képeslapokat, amiket majd elküldhetünk ha megszülettem. No és amit nem lehet kihagyni, merthogy anya, mióta elmentek a vendégek mással sem foglalatoskodott, mint ezzel az ajándékkal. Egy könyv. Címe: kötött babaholmik. Hogy kitől, hát naná, hogy a déditől, és naná, hogy mesés édes cuccok vannak benne, mainek anya egészen várható módon nem tudott ellenállni, és már bele is vágott egy kék bordó sapka elkészítésébe, hogy majd lesz hozzá kiszokni, és ha belejön, még rugdalózó is, és abban jövünk haza a kórházból. A sapka halad, hogy kész lesz-e, és lesz e más is, az a jövő nagy titka, bár be kell valljam, hogy a sapkának már ennyit sem adtam volna, ahol most tart. Nem könnyű, küzdünk vele, néha kicsit kiakadunk, de eddig még nem futottunk olyan akadályba, ami megtörte volna anya lelkesedését, szóval van remény. Mostmár elfáradta keze, és ezért letette, meg lassan aztán tényleg le is kéne feküdni, mert azért holnap is lesz nap, és mi fogunk utazgatni. Két remek program is vár ránk, de arról így előre nem számolok be.
Fejlődésemet tekintve nem sok újdonságról számolhatok be. Örökmozgó vagyok változoatlanul. Olyan dolgok, mint szervek bőr, és egyéb apróságok amik elvileg gátolnának, nekem semmilyen határt nem szabnak, rúgok, vágok csípek. Ez utóbbi a legfurább, anya elég nehezen viseli, én meg előszeretettel játszadozom ilyet. Magam sem tudom pontosan mit művelek, a lényeg, hogy anya bőrét összecsípem belülről. Esténként rendszeresen hatalmas hullámverést csapok a lakhelyemül szolgáló pocak felszínén. Anyáék csak lesnek, és aggódva gondolnak bele, hogy még majdnem 3 hónap... mi lesz itt? De vannak azonban pillanatok, amikor anya fejében ez a dolog megfordul...Egek, már nincs 3 hónap... no nem aggódunk nagyon, mert nem engedjük meg magunknak, de azért nem könnyű ráébredni, hogy igazából egyikünk sem tuja hogy mi vár rá. De reméljük a legjobbakat, és nem aggodalmaskodunk, mert hát felesleges, és árt a szépségünknek. Erős anyukában erős kisbaba, és egy remek apuka támogatása, csak csodás családot alkothat.
Zárom soraimat, Janónak kellemes olvasgatást kívánok(ez a bejegyzés nem jött volna létre, ha ő nincsen), meg mindenki másnap. További szép decembert, fergeteges Szilvesztert, ha addig nem jelentkeznék, és BUÉK!!! Olivér

2007. december 26., szerda

Karácsonyi üdvözlet!

Reméljük mindenkinek annyira csodálatosan teltek az ünnepek eddig mint mifelénk, elfoglaltan, meghitten, sok finomsággal, persze csak mértéktartóan, és sok sok beszélgetéssel a szeretteinkkel. Itt Bicskán nem fehér a karácsony, de ez semmit nem vesz el az ünnep fényéből. További mesés ünneplést kívánok mindenkinek, kicsikenk és nagyoknak, finomabbnál finomabb falatokat, és szép ajándékokat.
Áldott békés karácsonyt, és boldog új évet kívánunk! Ildikó, Olivér, Gergő

2007. december 24., hétfő

Kis lakásunkról egy két kép


A linkre kattinva bekukkantást nyerhettek milyen helyen lakunk is mi. Még nem sok nyoma van annak hogy hamarosan hárman leszünk, de mindent a maga idejében. Fejben már sokminden megvan:D.

Advent 4. vasárnapja

Gyula nagybáttyám vezényletében meggyújtotta a család a negyedik gyertyát is a koszorún. Ezen az alkalmon voltunk a legtöbben, mert még Kata párja, Attila is velünk töltötte a napot. Gyula szaxofonozott, annak van ám igazán magzatvizen áthatolóan erős hangje. Isti meg furulyázott. Nagyon szépen szóltak együtt. Azt sajnos nem tudom itt mengosztani veletek, csak egy-két képet, amit szokásunkhoz híven megint készítettünk.
Jelenlevők

Muzsikusokkal

2007. december 21., péntek

Seregszemle

Tegnap hatalmas munkába estünk a változatosság kedvéért. Ez a karácsonyi készülődés elég fárasztó dolog, még így anya pocakjából tekintve is. Egész nap talpon voltunk, kevertünk, kavartunk, gyúrtunk, csomagoltunk. De az eredménye is meglett nem mondom. A kalácshadrend megalokotásának pontos részleteit megtaláljátok másik blogunkban Karácsonyi kalács, brámikorra címen. Anya katonás rendbe tette az összes művet, és két tizednyi hadrend vezetője lett. Nem tudom ennek van e katonai neve, ebben apa a prfoi, de ő most nincs itthon sajna. Mi a képek kedvelői vagyunk, így a szavak helyett most is nekik adjuk át a terepet.
A két tized felsorakozva katonás dísz- rendben

Kalácshadrend teljes létszámban("sajnos" rövid ideig őrizték ez a formát)

2007. december 19., szerda

Mint a nagyok!

Pár napig nem találtam semmi igazán velős írnivalót, de ahogy olvasgatom a Ti napjaitokat, mindig irigykedem hogy veletek miminden történik már. Mi még csak növögetünk. Most anya napjait némi arcüregyulladás szépíti, de ez nála már rutin dolog, és kifele megy belőle. A doktorbácsi is azt mondta, hogy remek öngyógyító, megoldja bogyó nélkül. Így nekem a legjobb, engem egyáltalán nem érint ez a dolog, csak annyiban, hogy korábban fekszünk és akkor én jövök. Ami remek.
Új mókát találtam ki magamnak, utánozva titeket. Egyrészt, kezdek napirendet alkotni. Eddig nappal hancúroztam rengeteget, megállás élkül, de ahogy tőletek elirigyeltem ezt a mókát, most borítom a napirendet, amit eddig jól megszoktunk, csak hogy ne unatkozzon anya sem. Újaban éjjel szeretek játszani, és nappal meg pihizem. Jelentem, most ébredtem, és most úgy reggel hatig nem is áll szándékomban 20 perces időszaknál tovább mozdulatlanul maradni. Anyát ez csak az elalvásban gátolja, de én vagyok ezen a téren a legkisebb gond, meg éjjel egyszer kétszer jól belerúgok a hólyagjába, és akkor mennki kell WC-re. De jól viseli, sőt, néha még hálás is, mert általában nagyon szomjasan ébred, és ilyenkor hatalmas bögre innivalókat szokott magába gurítani, csak hogy garantálja hogy, ez után sem üres szerveken ugráljak. Mert azt amúgy annyira nem kedvelem.
Pár nap, és karácsony.... annyi pihe hullik már a naptárból... remélem élvezitek a keresgélést, jövőre már én is kergethetem őket. Addig meg csak hallgatózom, miféle csuda muzsikák szólnak mindenfele. Az is fincsi, kedvelem, meg teljesen más a légkör. Mindenki izgatottabb, de mégis békésebb. Még mindig csak kitartó készülődést kívánok, mert addig még úgyis jelentekezünk, minimum az gyertyagyújtás közvetítéséről, szóval sziasztok, és legyetek jó nagyok!
Olivér

2007. december 15., szombat

Közkívánatra...

...no meg már amúgy is illendő volt egy olyan képet készíteni arról a hatalmas hasról ami engem rejt, meg egy családi fotó is ráfért Rosselékre. Ma este sort kerítettünk rá, és természetesen a mindent megörökítő blogomon az olvasóimmal is megosztom.
És akik már kicsi kuckónkról várják a képeket, ők is kapnak egy kis előzetest, pl a nappali-konyha falának színe már megjelenik a fotón, de igyekszünk majd az egyéb részleteket is közhírré tenni, de még mindig nincs a helyén a hűtőszekrény, és addig anya nem szeretné....mert addig nem az igazi. Szóvalmég egy kis türelmet kérünk szépen, és előre is köszönjük.
Apa, Anya meg Én, szóval a Rossel család

Együtt a banda

Most értünk haza Győrből. Remek volt, elfáradtunk. Régen gyűltünk össz ilyen szépszámban. Mindenki hozott magával finomságokat, mi már tegnap beszámoltunk, hogy mi minden finomságot viszünk, de a többieket nem is sejtettük. Voltak saláták a mi Veráék specialitása, kaszinótojások amikről mindig Erzsike gondoskodik, remek ízeket és formákat tud összehozni, még a sajtot is ki tuja nyújtani, hogy sajttekercset készítsen belőle. Szóval mi szem szájnak ingere. Mi is falatoztunk anyával, bár a szokásosnál nem többet. Aztán beszélgetés mindenféléről, a gyerekekről, az országról, kivel mi a helyet, mik a tervek és a kilátások. Szóval sok felnőttes téma, ami egnem nem érdekel nagyon. Bár velem is sokat foglalkoztak, meg anya egész délután csak üldögélt, és engem simogatott, és leste minden mozdulatomat. Kárpórolt a tegnapért, már nem vagyok durcás.
Természetesen képeketis készítettünk, nem volt könnyű apából kicsikarni őket, mert nagyon lefoglalta az új telefonja, de én mint férfiember ezt megértem teljesen. No de végül még csolortkép is készült, szóval meg tudom veletek osztani a kis közösséget.
Péter, Margitka, Erzsika, Lacika, Vera, Nagyapa, Nagyanya, Orsi, Isti, Anya meg én(a fény szeszélyes játéka tette anya pocijára azt az engem jelző kék kört, ha hiszitek, ha nem , én intéztem), Tibi, Nóra, Zsófi


Itt már apával, így jobban érezzük magunkat

2007. december 14., péntek

Elfáradtunk...

Ebben a pillanatban sértetten matatok anya hasában. Egész délután nem velem foglalkozott. Ha az ő kedvenc 10 dolgát kéne felsorolni, akkor az Apával kezdődne, és az első öt helyet el is foglalná, utána meg a főzésé a maradék. Most durci vagyok... Ha jobb a kedvem, akkor talán magamat is belesorolnám. Szóval helyettem egész délután különböző sütemények készítésének szentelte anya az idejét. Az tuti, hogy március után ezt már nem engedem meg neki. Nem csak rugdosni fogom, de majd ordítok is, ahogy csak bírok. Ma még valahogy lenyelem a gombócot. Azért nem háborodom fel teljesen, mert igazán finom dolgok készültek, bár egy adag pogácsa odaégett sajna, de hál istennek abból kettő tepsi készült. Most sül a második, igyekszünk nem elégetni ezt is... A másik két/három féle süti azonben remek lett, és még ma este a receptjeit is megnézhetitek, Furi pogi, Csokicsoda meglepivel, és Ronda és finom címen, a másik blogunkon. A Tejszínes pogácsa receptjét is feltesszük, és reméljük, hogy kellően fotogén darabok is keverednek ki még a sütőből 1-2 percen belül.
Ha azzal elkészültünk, akkor viszont már tényleg én jöjvök a nap végére, az ágyikóban csak azt nézi anya, hogy én mit művelek, amíg apa nem jön. Szóval igyekszem addig nem totál kifáradni, hogy játszhassunk egy kicsit még. Bár anya sajna némi ápolásra is szorul, mert az arcürege rosszalkodik, de a kamillás inhalálás, tengeri sós orrcsepp, és infralámpa csodákat tesz, ezt már tapasztalatból tudjuk. Aztán meg aludni sem ártana, mert holnap Győrbe utazunk, hogy együtt is megünnepelje a család Dédipapa születésének 100. évfordulóját. Erre visszük a sütiket is, szóval apa most nem járhat rá nagyon:D.

2007. december 13., csütörtök

Luca nap

December 13, Luca napja. Mához képest pont 3 hónap mulva kellene megszülessek a papírforma szerint. Még agyalok hogy tetszik-e ez a dátum, döntésemről időben nyilatkozni fogok.
Mi azonban anyával nem azért ragadtunk tollat/kalviatúrát, hogy ezt elmondjuk. Ehhez a naphoz rengeteg néphagyomány kötődik, és mi csak sejtettük őket, így ma délelőtt kicsit utánajártunk a dolognak. Nem kellett sokáig keresgélni, azonnal megtaláltuk a nekünk való cikket, és ezt most meg is szeretnénk veletek osztani, mert kedves, és érdekes multidéző gondolatok vannak benne, és ha valamelyik megtetszik nektek, még holnap is be lehet pótolni a dolgokat, hisz jobb később mint soha, mondja a mondás(a buzaültetés nekünk is holnapra mard:)).

A cikk származási helye: www.sulinet.hu

Az adventi időszakra - mely, mint tudjuk a karácsony előtti várakozás ideje - több ünnep is esik, ezeket pedig feltétlenül érdemes szóba hozni a hozzájuk kapcsolódó néphagyományok illetve népszokások miatt. Mi most egyet emelünk ki közülük, a Luca napját. Eddig rendben is volna minden. De tudod-e, mikor van Luca napja? Természetesen Luca napján, december 13-án. Luca egy katolikus szent volt, a vakok, szemfájósok, utcanők és menyasszonyok védőszentje. Például Svédországban nem sok köze van ennek a szentnek a Luca napjához. Luca nevét a lux szóval lehet összefüggésbe hozni, melynek jelentése fény. Úgy is nevezték egyes helyeken, hogy fényhozó. Ehhez a naphoz számos hiedelem és népszokás kapcsolódik.


Az úgynevezett asszonyi ünnepek közül Luca napja hazánkban a legjelentősebb. Ezen a napon az asszonyoknak és a lányoknak tilos volt dolgozni. Nem is egy történet szól arról, hogy hogyan büntette Luca azokat, akik ezen a napon szőni, fonni, varrni vagy mosni mentek.
Az ardói lányok például ezen a napon szerelmi jóslásokat végeztek. Érdekel, hogy hogyan tették? Összeverődtek és csapatostól elindultak. Egy lány megzörgette a disznóól tetejét. Ha a malac megijedt, akkor röfögött. Ez nem feltétlenül jelentett jót, ugyanis az jelezte a közeli házasságkötés eljövetelét, ha a disznó nem szólalt meg. Ha pedig már elröffentette magát, akkor annyi évet kellett várni, amennyit röfögött.

Luca nap estéjén és éjszakáján nemcsak tréfálkozni lehetett, de még a lopkodás is megengedett volt. Voltak, akik az udvarokon álló kútból vizet loptak, volt, aki bohócnak öltözve koldulni indult. Rengeteg ház udvara reggelre kapu nélkül maradt, mert a lopkodók magukkal vitték. Megtalálni csak valamelyik szomszédnál lehetett, vagy egy gödörbe vagy a pincébe hajítva.
Szintén ezen a napon kezdték el készíteni a Luca székét, aminek karácsonyra kellett elkészülni. A lényeg, hogy minden nap kell rajta csinálni valamit. A hiedelem szerint, aki rááll karácsonykor az éjféli misén pontban éjfélkor a maga által készített székre, az megláthatja, hogy kik a boszorkányok, mert ilyenkor azok szarvat viselnek. Ha valóban meglátja az illető, kik a boszik, akkor aztán spuri haza, mert különben azok széttépik. Maradt is fenn egy mondás, mely így szól: Lassan készül, mint a Luca széke. Ja, és majd elfelejtettem. A mise után el kellett égetni a széket. Lássuk csak, van-e még valami! Hát persze!


Luca napi szokás volt az is, hogy egy cserépbe búzát vetettek, hogy karácsonyra kikeljen. Akkor a karácsonyfa alá tették, mint az élet jelképét. Ha karácsonyig minden elvetett szem kikelt, akkor a következő évben bőséges termésre lehetett számítani. Luca napjától figyelték az időjárást is. A karácsonyig eltelt 12 nap a 12 hónapot jelölte. Luca nap volt a január, az utána következő nap a február és így tovább. Eszerint minden hónap olyan lesz, mint a neki megfelelő nap a tizenkettőből. Ha esik, esős, ha száraz, akkor a hónap is száraznak várható.
Régen december 13-án egy fehér ruhába öltözött Luca végigjárta a házakat és megkérdezte az ott lakó gyerekeket, hogy tudnak-e imádkozni. Aki nem tudott, annak kijutott Luca félelmetes pálcájából, aki tudott, az pedig nem kapott ajándékot. Egyszóval nem éppen egy védőszent volt ez a Luca, úgy is emlegették, mint a gyerekek rémét. Vagy ott vannak a nagylányok. Süteményt sütöttek és minden kis kalácsban elrejtettek egy fiúnevet. Amelyik utoljára maradt meg, az a fiú volt a várva-várt jövendőbeli. Híres volt még a Luca-cédula is. 12 papírra ráírták 12 fiú nevét, egyet pedig minden nap tűzbe vetettek. Akinek a neve rajta volt az utolsó fennmaradó cédulán, az volt a leányzó jövendőbelije.
Nos, hogy ezek közül a babonák és szokások közül melyik igaz, azt nem tudni. Mára már biztos, hogy kihaltak ezek a hagyományok. Mégis, ha valamelyik tetszik neked, Te magad is kipróbálhatod. Sok szerencsét!
A hagyományos Luca-szék, a három lábával(de hova ütek?...)


Lucaszék készítése a fonóban - Dudás Juli festménye

2007. december 11., kedd

Az évforduló

1907 december 11-én született a dédipapám! A mai nap, az ő emlékére teljen! Remélem a nap folyamán sikerül képet is digitalizálni, hogy megoszthassam veletek, milyen boldog tekintetű Úr volt Ő, hogy anyukám megismerhette. Ő már régen a Jóistenhez költözött, de minden évben megemlékezünk róla ezen a napon, no meg az év sok többi napján is. Négy gyermeket nevelt fel Dédimamiva, Margitkát, Erzsikét, Verát és Gyulát, az én nagypapámat. Csornán éltek, és Papa a város legelismertebb kisiparos gumiszerelője volt. A műhelye rendgetek kincset rejtett mindig unokái számára. Az összen csínytevésben lehetett rá számítani. Unokái kedvence, vagy legtöbbett emlegetett ellentmondása szüleiknek talán az volt, amikor az ebéd utáni kávézésnál, púpozott kanál cukrot mártott kávéjába, hogy jól magábaszívja az édes nyalánkság, a keserű tiltott felnőttitalt, és ezt a csemegét kapta meg minden arra sóvárgó kisunoka. Remek eledel, minden kispajtásomnak javaslom, hogy a nagyiéknál kuncsorogják ki.Idén nyáron Dédimami is elköltözött tőlünk, hogy közelebb lehessen Papához, nagyon hiányzott neki. Mi gyerek, unokák, és dédik őrizzük emléküket és értékeiket, napról napra.

Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben.
Kiknek
őrizgetjük szellemét,
Mindazokért egy – egy gyertya égjen.






2007. december 10., hétfő

Ami mára várható

Ma hosszú napunk lesz. Eddig is tettünk vettünk itthon, de a java még hátra van. Este megyünk Apa haverjához. Nem is lenne ez fura, ha nem 4-re várnánk a vízvezeték szerelőt, aki reméljük végez 5-re, és akkor indulás, hogy elérjük a fél 6-os buszt. Rég láttunk Georgi bácsit,egészen pontosan én még nem is, meg szeretünk utazgatni is, bár ilyen későn nem szeretünk apa nélkül útra kelni, de hamar Vele leszünk addig meg a buszon elolvasgatjuk az időt. Aztán hogy haza mikor jövünk, az egy jó kérdés, mi anyával lehet hogy kidőlünk, és apa valahogy berak majd minket a kocsiba:). Ma egyébként egészen nyugodt vagyok, hagyom anyát kibontakozni, de ahogy ismerem magam, lesz ennek még böjtje... Üdvözlet mindenkinek Olivér

2007. december 9., vasárnap

Új blog

Anya kigondolta, hogy érdemes lenne külön blogot csinálnunk a remek sütirecepteknek. Nem sokat haboztunk, hisz így karácsony előtt a legalkalmasabb az idő a receptgyűjtésre. Még csak egy recept került fel, de ez természetesen gyarapodni fog. Olviasnivalóink között is fellehetitek a linket, de itt is közhírréteszem: www.rosselrecept.blogspot.com. Kellemes receptvadászatot, és sikeres sütést-főzést, apukák, és gyerekek nagy örömére!

Ég a második gyertya!

Elérkezett Advent második vasárnapja, nagyon gyorsan repül az idő, még két hét, és karácsony. Hihetetlen. Ezen a vasárnapaon mi voltunk a gyertyagyújtók. Nekem is fontos szerep jutott, anya gitárját tartottam, amíg ő furlyázott:D.
Az elmúlt napokban apa otimalizást, és kicsit továbbfejlesztette az Adventi naptárunkat, mert sok panasz érkezett, hogy nem lehet elkapni a hópihéket. Akinek most sem megy, nem érdemli meg, a képet, de azért remélem mindenkinek sikerül.
Mostanság új könyvet kezdtünk el olvasni: Dr. Hirschler Imre: Szülőszoba, tessék belépni! címmel. Nagyitól kaptuk, és azt mondta, hogy neki sokat segített, hogy megkönnyítse a szüléssel járó kellemetlenségeket. Engem annyira nem fog meg a téma, de anya előszeretettel olvassa, bár a megszülésem körül nyilván neki lesz több feladata...
Amúgy senki nem akarja elhinni, hogy márciusig bennmaradok, akkora hasa van anyának. Sőt, ma már azt is kérdezték, hogy ketten vagyunk e. Arról azért talán már tunánk. Szerintem én egyedül vagyok, és nagyon nagyon élvezem, hogy ekkora helyem van, mert nem is vagyok én túl nagy. Teljesen normális közepes kis fickó vagyok, extra helyigénnyel, amit anya biztosíti is nekem, saját kárára. Az alvás egyre korlátozottabb pózokban sikerül csak neki, főleg az elalvás okoz némi problémát. Akkor megy csak igazán könnyen, ha apa is ott van, és neki lehet támaszkodni. Aztán ha az elalvás sikerült, a következő porbléma az ébredés, és felkelés, mert ritkán találunk ideális pózt, ami nem okoz egy idő után derék, hát, nyak, has kellemetlenségeket. Ezt még cifrázza az, hogy én szeretek anya hólyagjain táncolni, így reggel általában nagyon hamar ki kéne érni a vcbe, ami elgémberedett tagokkal több mint nehéz. Szóval így éldegélünk mi hármacskán, én virgonckodom, anya lelkesen tűri, apa meg segít amiben tud. Egyre többet reagálok a külvilágra, pl ha anya meglegvizet enged a hasára, én azonnal ugrom egyet, és ezt akárhányszor eljátszom. Mostmár anya is egészen meg tudja állapítani, hogy éppen mim hol van, és sokat szórakozunk azon, hogy ő megnyomja valamelyik kis tagomat, én odébbhúzom, anya abbahagyja a nyomást, visszadugom, és ő aztán megint megnyomja, és kezdődik minden előlről. Mókás dolog. Egyszer már apának is megmutatnám ezt a tudományomat, de mire ő odaért, anya mindig kifáraszt. De majd eljön az ideje az apával való játéknak is:). Kivájuk
Tegnap csináltunk sütihegyeket anyával, aminek nyomai a ruháján is láthatóak, a gyertyagyújtás képein. Igazná nem lehet neki felróni, hogy ekkora pocakot összelisztez, alig éri el a pult belős felét tőlem:D.
Így zenélünk mi anyával

Nagyiék

Gyula és Réka

Együtt a család

Székely család koszorúja

Sós süti magok nélkül

Édes süti

Sós süti magokkal

Variációk egy tésztára

2007. december 7., péntek

A nagy hallgatás oka, és megtörése

Több mint egy hete nem írtunk. Ez nem szép tőlünk, tudjuk mi jól, de azért nem ok nélkül tettük. A legnagyobb oka, hogy Anya meg én nagyon nem tudunk titkot tartani, és most nagy kár lett volna a Mikulásra szánt, bár kicsit megkésett meglepetésünket kikotyogni előre kedves olvsóimnak. De a meglepetés elkészült, kikerül a Blogra, és ajánljuk mindenkinek sok szeretettel, hogy az ünnepi készülődésbe így talán egy kicsit mi is besegítsünk. A nagy mű apa kitartó munkáját dicséri, és az végső ötlet is az ő fejéből származik. Szóval mi anyával kitaláltuk mit szeretnénk nagyvonalakban, Apa meg megcsinált, Köszöntet Neki!
Ebben a csöndes egy hetünkben, nem csak december, de advent is elkezdőtött. Ez nálunk különleges családi hagyománnyal társul. Mivel anyáék négyen testvérek, ezért a négy vasárnapon a családi gyertyagyújtás mindig valamelyik gyerek feladata. 10 perc ének, egy két kedves gondolat, a vasárnapi ebéd előtt. Idén az elsőt Kata nagynéném tartotta, és egy nagyon kedves történetet osztott meg a családdal, majd kifaggatjuk hol találta, és mi is megosztjuk veletek.
Az éneklés

Az olvasás

A gyertygyújtás

A Rossel-család koszorúja

Hát ilyen képekben telt az első adventi vasárnapunk.

Anya hasa csak nő, csak nő, velem és a mozgáskedvemmel együtt. Virgoncabb vagyok mint valaha. Nem küzdök még komoly helyhiánnyal, bár a könyökömmel egyre gyakrabban csinálok kisebb-nagyobb puklit anya hasára. Első ilyen akcióm alkalmával anya mondhatni megfogta a kidudodorodó részemet, én meg jól megijedtem, és visszarántottam. De azóta már újra meg újra merészkedtem kidugni, és már anya érintés sem riaszt meg annyra.

Tegnap komoly megpróbáltatásnak voltunk kitéve. Terheléses vércukorvizsgálat. Így utólag nem volt olyan vészes, bár az a két óra éhezés, pontosabban annál több, mert végülis egy órakor fogyasztottuk el első falat kajánkat a cukron kívül az nap, mert csak akkor lett vége a vizsgálatnak, szóval nem esett jól, de túl vagyunk rajta, és nagyon ajánljuk, hogy így karácsony előtt ne találják ki, hogy bármi gond is van a vércukorszintünkkel.

Nagy büszkén jelentjük, hogy a költözéssel járó összes doboz eltűnt, a szoba kiürült, és lassan elnyeri végső képét. A héten bekötötték a gázt is és anya már ott csinált tegnap este rántottát vacsira. Már csak a mosogató hiányzik, meg a képek a falról. De talán jövő hétvégére ezek is megoldódnak, és akkor megoszthatom veletek a mi kis birodalmuk
at is. Addig is kitartó, és sikeres készülődést az ünnepekre!