2008. január 29., kedd

Nagyfiú vagyok

Anya hasa állítólag döbbenetes mértékben nő, és ez nyilván az én méretemre utal... Igazából anya a hasa vizuális növekedését nem annyira érzékeli, mint azt, hogy roppant nehéz kezd lenni, és főleg estére fárad el nagyon, meg igazából, úgy egész nap feküdne, mert az úgy a legpihentetőbb. Én is komálom ha az ágyikóban vagyun, mert anya akkor az oldalára fordul, jól kitámasztja a pocakot az összes létező irányból, és semerre nem akar engem vonzani az a csúnya gravitáció, hanem úgy mocorgok, ahogy csak jólesik. Tegnap még olyat is csinltam, hogy egészen előre toltam a hátamat, és jót feszengtem a pocakban. Nem mondhatom hogy anya kitörő lelkesedéssel fogadta ezt az akciót, minden áron próbált rávenni, hogy valahogy máshogy helyezkedjek. Fél óra elteltével kezdetem csak megkegyelmezni neki, de akkoris csak azét, mert annyit mocorgott odakinn, és még a kitámsztásomat is elvette, meg sétált, meg mindent csinált, így meg már nem volt olyan izgalmas a háttalfeszegetős játék. Az újra helyezkedés után egész békéssé váltam, és csak finom lágy mozdulatokat tettem az est további részében, ami sokkal nagyobb örömmt okozott anyának is. De ennek ellenére meg kell hogy mondjam, nem szeretem ha anya sokat ficereg, és talán egy kicsivel több párnának is örülnék a hasa körül, hogy még stabilabb legyen a helyzetem... de még pár hétig anya diktál, valahogy ezt mostmár megoróbálom békésen kivárni, eljön még az én időm...

2008. január 27., vasárnap

Anya meg én

Egy nagy vágyam vált valóra tegnap este. Apa csinált anyáról, és rólam egy-két képet. Bár anya egyik képen sem tetszik magának, kettő képről mégis sikerült meggyőznöm, hogy ossza meg veletek, mert életének nem minden időszakában púposodom ott a pocakjában, és ha az én blogom, akkor már most is szeretném, ha lenne rólam kép.
A hétvége egyébként remekül telt, bár egészen nyilvánvaló módon, most sem telhetett el sütögetés nélkül, ami anya másik blogján meg is látszik. Készült valami spéci almatorta, és vargabéles Igyekszem nem megsértődni, hogy szinte több bejegyzést talál fontosnak a sütikről, mint kettőnkről, no de fog ez még változni, garantálom.
És képzeljétek el, a másik blog, még új fejlécet is kapott, hát nem döbbenetes? Szerintem én csak március után fogok ilyesmivel büszkélkedni, mert így msot végülis mire cseréljük ki ezt a jólmegszokott fejlécet....
Azt hiszem itt az lefekvés ideje, szép álmokat nektek is!

2008. január 25., péntek

Repül az idő

Tegnaptól már 33 hetes vagyok. Anya csak kapkodja a fejét, hogy hogy rohannak a hetek. Megint eltelt egy, és mindjárt megint megyünk a dokotrbácsihoz. Aztán lassacskán már hétről hétre találkozunk vele. Döbbenetes. A hét kicsit pihenősebb volt, mint az előző, anya csak egy nap ment fel Pestre, csütörtökön, de akkor már reggel, és estére eléggé kimerült. Kedd este, és szerdán volt még mozgalmas az élet, mert szerdára vendégeket várunk, Zsófit, aki már kész nagylány, elmúlt 2 éves, és Nórát, aki az anyukája és anyának az unokatesója. Kedd este előkészítettük az ebédet. Elkezdtük megfőzni a kacsalevet, és előkészítettük a raviolit. Még arra is szántunk energiát, hogy a tészanyújtás folyamatát lefotózzuk, így hamarosan az is felkelül a másik blogunkra.
A szerda remekül sikerült, fincsi lett a leves, a ravioli, és még Gyula nagybátyám is velünk ebédelt, és nem volt kifogása a teljeskiörlésű lisztből készült levestészta ellen sem, bár a husit hiányolta a ravioliból, így csempészett mellé egy kis husit nagymama brassóiából. Zsófi is jóízűen megette a maga részét mindenből. Kicsit köhös meg náthás épp szegény, így anya készített neki kakukkfűteát, amiből rengeteget megivott. Alig itta meg az egyik bögrével, és kérte a következőt. Reméljük segít neki. Anya sokat beszélgetett Zsófi anyukájával, ami már nagyon ráfért, régen tudott bárkivel is ilyen jót beszélgetni. Köszönjük a látogatást, és máskor is szeretettel várjuk őket, meg másokat is.
Én egyébként remekül vagyok. A hely kezd szűkös lenni, és valószínű, hogy a súlyom is gyarapodott, mert kicsit kezd anya hasa elnehezedni.
Megosztok veletek egy két képet Zsófi és Nóra legutóbbi látogatásáról, mert most sajnos nem csinálunk, mert annyi minden más történt.

2008. január 21., hétfő

Megint születésnap!

Ez a vasárnap is többek között szülinappal telt, bár a nap 80%ban csak fejben, mert Apának, és Anyának más programja is volt, de hál'Istennek a szülinaposnak is. Így estére maradt a köszöntés, tortázás, mikorra mi is hazaértünk. A szülinaposunk ezen a héten, pedig nem más volt, mint István, az én legifjabb nagybátyám, aki tegnap töltötte be 8. életévét. Kapott, egy hatalmas Pesti kiruccanást, a Jövő házába, nagymamáékkal, egy távirányitós kisautót, a leghalkabb fajtából, direkt az én kedvemért, és egy régszkedős játékot, ami Gyula nagybácsi kreativitását dicséri, mert egy vödör tipliből kellett előkotorni Istinek az őskori dinoszaurusz csontokat, hogy kirakhassa a teljes csontvázat. Nem semmi találmány ez, meg kell hagyni. Persze volt gyertya, meg torta, meg süti, csak a gyertyákat égve elfelejtettük lefotózni a nagy izgalmak és sietség közepette, de semmi gond, így is készültek remek képek, amikből most szemezgetek nektek párat.

2008. január 19., szombat

Az én fanatikus anyukám

Egy vallomással kezdenénk mai második hozzászólásunkat: a kockás süti, anya barátjőjének receptje, csak megkért minket, hogy tegyük ki, ami ellen semmi kifogásunk nem volt, köszönjük neki, mástól is szerettel várunk hasonlókat, vagy teljesen másokat.
Persze anya nem érezte volna fernek, ha olyan receptet teszünk ki, amit ő igazából nem próbált ki, bár biztos vagyok benne, hogy mindenki mebocsájtotta volna neki, ha nem áll neki este 3/4 10kor letesztelni, az amúgy tuti receptet. Persze ő még ürügyet is talált, hisz holnap egész nap Pesten leszenek, és hát milyen jól fog az jönni a szendvicsek után nasinak.
A süti el-, anya meg kikészült, szokásához híven, amíg dolgozik, eszébe sem jut, hogy fárad, de ha kész, és egy lépést hátrébb lépve szemléli a művet, akkor hirtelel olyan fáradtság tör rá, ami így éjfél tájban a 7. hónapban talán érthető... de ha sütiről van szó, akkor az akaratereje önmagát felülmúló. És ha süti készül, akkor persze minden lépést fotóval is meg kell örökíteni, főleg ha folyamatos egyeztetés zajlik a barátnővel, amire azért igazán néha nem is hallgattunk:), hisz egyáltalán nem préseltük addig a sütit amíg kellett volna, szederlekvárral csináltuk, és persze kakaómáz helyett csokimázat tettünk rá.
Bár az első hiba ott történt, hogy sokkal nagyobb tepsibe raktuk, ami nem direkt volt, így sokkal vékonyabb tésztákat kaptunk.. szóval elkészült az a süti, tök máshogy, ahogy ez anyához illik.
A mozaik első iránya

A második irány

A kész mű, még felvágás nélkül
Felvágva

Aggodalomra semmi ok

Hihetetlenül mozgalmasan alkulnak a napjain, és a vitaminmennyiség csökkentés, anya energiaszintjén is meglátszik, bár most kezdjük már megszokni a helyzetet.
A héten, új tapasztalattal gyarapodtunk: van olyan dokotornéni, akire nem érdemes hallgatni. Megkésve ugyan, de elmentünk belgyógyászatra csütörtökön, hogy megkapjuk a papírt arról, hogy anya szervezete elég erő ahhoz, hogy világra hozzon. Az egy dolog, hogy a doktornéni leszúrt minket, hogy ilyen későn jövünk(nekünk most szóltak...), de kitaláta, hogy cukorbetegek vagyunk, és nagyon szigorú diétára is szükség lesz. (A terheléses cukor eredményünk 7 lett, ami határérték, de a védőnéni, és a dokorbácsi is közölte hogy minden rendben, főleg, hogy ismerik a táplálkozási szokásait anyának, meg hogy mennyire komolyan elhízott a terhesség alatt:D). Egészen addig annya kicsit megrémülve ült, amíg a doktornéni ki nem ejtette a száján az inzulin szót. Innentől tudtunk, hogy valami nem stimmel a hölggyel, és új belgyógászt kell keresni, csak meneküljünk innen meg valahogy. Kaptunk rengeteg diétás füzetet. Beleolvastunk. Anya a felét se bírná megenni azoknak az adagoknak amik ott le vannak írva, minőségben meg meg sem közelítik anya teljeskiőrlésű étkeit, a miket itthon készít, és megeszik. Szóval szemétre vele. Szerencsére, nagymama férje, belgyógyász, és már pénteken el is mentünk hozzá, hogy megmutassuk a leleteinket. Értetlenkedve nézett ránk, hogy akkor most mi is a probléma. Monta anya, hogy az ég világon semmi, csak kell egy papír, hogy meg tud engem szülni. Béla mosolyova közölte, hogy ennek semmi akadálya, de annyira nem sürgős, hogy péntek délután nekiálljunk, de el lesz intézve. Most még kiváncsian várjuk, hogy mi lesz az eredménye annak a vérvételnek, amire a butus doktornéni küldött mindekt, (éhgyomorra vérvétel, reggeli, és egy óra mulva megint vérvétel) bár nem aggódunk rajta nagyon, és ha netán megéhezünk, ami elég ritka, akkor azt esszük, amit szeretünk, és épp jólesik. Leginkább gyümölcsöt gyümölccsel, bár a diétáslapok szeritn, az is tiltólistán volna. De örülünk, ha anya végre megkíván valamit, és eszik belőle két falatot.
A hét többi eseménye, kisregény lenne, de az tuti, hogy remek hetünk volt, bár mostmár időt kell szánni anyának egy kis extra pihenésre néha délutánonként, amivel az a szerencse, hogy Pestre menet a buszon is megejthető.
Még jelentkezem, ha anyát gépelésre tudom fogni, puszi nektek, a receptekben is igyekszünk behozni a lemaradást!

2008. január 14., hétfő

Szülinap

Eltelt a hétvége, remek volt, és kimerítő, főleg anyának. Apa születésnapját ünnepetük tegnap, és szerintem remekül sierült. Ebéd közösen a nagy családdal, vacsi meg szűk családi körben hármasban, anya főztjéből. Ahhoz hogy a vacsora igazán ünnepélyes, és teljes legyen, az egész nap főzéssel telt a változatosság kedvéért. A leves, hogy jó ízletes legyen órákig főtt. Anya próbált olyan kajákat összeválogatni amik nem járnak túl sok macerával, de valahogy a nap mégis elment a pult mögött. A legtöbb időt szerintem, a házilag gyúrt tészta vitte el, bár megérte, mert teljes kiörlésű lisztből, és ilyen finom tésztát boltban nem lehet kapni. Meg abból azért maradt még két adagra való. Most előszőr sikerült azonban olyna vacsit produkálni anyának, aminek nem lett még egy hétre elegendő maradéka. Ma ebédre még egy kis adad leves maradt, meg a halból, és a zellerpüréből egy-egy adag mindenkinek, de az leginkább csak azért, mert a leves elég lakatatóra sikeredett.
Torta az ebédhez készült, de szeletelős helyett kanalas lett, de annak ellenére sok fogyott belőle, és nem félünk attól, hogy megmarad.
Én folytatom a kitartó, erőteljes mozgolódást, és mostmár kezdek ismerkedni anya hasának másik oldalával is. Más eseményről most nem tudok beszámolni, növekszünk, álmosak vagyunk, már ami anyát illeti, én kevésbbé szenvedek ilyesmitől, és ismét hétfő van, szóval apának dolgozni kell, amit nem kedvelünk.

2008. január 12., szombat

Ismét fiú

Hosszas várakozás után, elkövetkezett egy újabb ultrahang ideje. A legutolsó ez előtt, akkor volt, amikor elkezdtük írni blogunkat. Hát az már nem most volt.
Minden rendben van velem, sőt, kifejezetten nagy baba vagyok, ugyan még 31 hetesnek jelzett a gép, de én még csak akkor egy napja töltöttem be a 31-et. A doktorbácsi azt javasolta, hogy anya inkább ne szedje már a multivitamint amit eddig, hanem csak vasat, és kálciumot, mert az ő vérképe jó, és egy nagy babát nem könnyű megszülni. Hallgat rá.
1780g vagyok most. A babaneten, még 32. hétre is csak 1,6kgt írnak átlagos értéknek, szóval lehet hogy tényleg duci vagyok egy kicsit. No de sembaj, megoldjuk mi ezt az ügyet anyával, egészen bizonyos. Mostmár csak 3 hét fog eltelni a következő vizsgálatig, és lassan jönnek a ctg-k. Változik a világ, változnak az események, és még a végén tényleg eljön a születésem időpontja ha nem vigyázunk. Már azzal fenyegetőzik a doktorbácsi is, hogy megmutatja hogy hol és hogyan is fogok születni, kicsit aggasztó...
Ismét megállapításra került, hogy egészen bizonyosan kisfiú vagyok, minden kellékem megvan hozzá, szóval ha eddig ez valakinek nem volt egyértelmű, mostmár legyen az, mert még a végén megsértődöm:D.
Hát üdv mindenkinek, én most megyek tovább rugdalózni erős kövér kis lábaimmal anya bordáin, nektek meg jó növekedést. Olivér

2008. január 6., vasárnap

Vízkereszt, vagy amit akartok

Vízkereszt napján komoly víz-keresztett tett a Jósiten a miséreinduló ember vállára:
Vasárnap van, tehát a nap első programja a mise. Amire időben el kell készülni. Szerencsére Bicske nem a hajnali miséiről híres, (kivéve persze az adventi rorátékat, amik anyának sose voltak az erősségei, de idén még bűntudata sem volt miatta, hsz így gömbölyödő pocakkal, fáradó szervezettel, talán nem baj ha reggel hatkor még nem a templomban van), 11-kor kezdődik a vasárnapi szertartás. Szóval vasárnap, erre a hajnali időpontra kell a templomba érni. 10-kor elkezdteük ébresztgetni apát, ami nem egy könnyű feladat, de hősiesen felkelt. Reggelire már nem volt idő, így csak pár sütit kaptunk be az asztalról, aztán futás! Vagy mégsem? Amint kiléptünk az ajtón, rá kellett ébrednünk, hogy minden merő jégpáncél. Menni, vagy nem menni... ez itt a kérdés... Nekivágtunk, apa, anya meg én, mint csatolt tartozék. Lassan de biztosan, anya úgy döntött, hogy misére menet, extra erősen tart majd minket az Úr a két lábunkon, no meg persze apa karja is komoly stabilitást adott. Mendegéltünk, csak semmi sietség... Már majdnem ott voltunk, amikor anya csizmája beázott, no ez persze várható volt. Megérkeztünk, és még el sem késtünk.
A mise kezdetekor az orgona meg nem szólalása jelezte, hogy a kántornéni sem tudott eljutni ma a templomhoz, de ő, mivel vidéki el sem indult.
A csúszós út megpróbáltatásai után nagyon ideillő prédikációt ajándékozott nekünk Topiatya. Arról beszélt, hogy az Úr életünk során gyakran helyez el minket egy-egy úton, amiről nem tudjuk hova vezet, nem tudjuk hogy kerültünk oda, csak megyünk az ismeretlenbe, és bízunk benne, hogy odaérünk. Nem volt nehéz számunkra azonosulni ezekkel a gondolatokkal. Anyának gyakran jár a fejében, hogy vajon mi jön majd a megszületésem után, és be kell vallanom, hogy nekem sincs róla elképzelésem sem. Már eleve maga a születés folyamata is némi gombócot okoz a hasunkban (bár anyáéban mellettem már annak nem nagyon van hely). Néha kérjük, hogy gyorsan, hogy gond nélkül, hogy így, úgy amúgy, aztán egyre feszültebbek vagyunk, hogy hogy is lenne vajon a legjobb, és a teljes kétsébeesés előtt szokta anya feladni a döntést ebben a témában, és kijelenti, legyen ahogyan lennie kell, és rábizzuk magunkat arra, aki eddig is eljuttatott minket. Azt gondolom, hogy okos lenne ha anya minden gondolatmenetet ezzel kezdene, mert akkor elmaradna a gombóc, a kétségbeesés, meg minden, mert ez a döntés mindig olyan megnyuvást ad, hogy a tudás, már nem is hiányzik. Tudjuk, hogy úgy lesz minden, ahogy lennie kell.
Nagy kár lett volna, ha nem indulunk útnak ma reggel az aggodalmaink miatt, remek mise volt, fantasztikus prédikációval, mint mindig, és a hazafeleúton minden bizonytalan lépés erősebbé tette bennünk Tamásatya szavainak jelentősségét.

2008. január 4., péntek

Megpihenünk

Már elmúltunk 30 hetesek, anya fárad, én egyre aktívanbb vagyok. Azzal nemis lenne gond, ha nem anya bordáján szeretném nyújtani elgémberedett tagjaimat, amivel neki komoly fájdalmat okozok, és nem ez az egyetlen technikám rá. Nem direkt csinálom, de azért ez neki nem kellemes, de kitartó, és azért örül hogy ilyen sokat mocorgok, mert ebből tudja, hogy én tuti jól vagyok.
Az ünnepek elteltek, kipróbáltunk mindenféle eszközt, amit kaptunk ajándékba, és mondhatom remek dolgok készültek. Bár a nagy családi kedvenc még mindig a szilvalekváros kosárka, miből heti pár adag simán elfogyna, de nem lehet lekvárral és energiával sem bírni. Apa a héten még itthon van, és ezáltal az ünnepek nekünk még mindig tartanak, sokáig alszunk, apa szerintünk túl sokáig is, mert mi 9-nél tovább nem bírunk ágyban maradni, mert eléggé fájunk, apa meg fél 11 előtt még meg sem moccan. Így az egész nap elcsúszik, de igyekszünk tolerálni, hisz utána neki jön a sok sok órányi napi munka, mi meg maradunk anyával kettecskén, és csinljuk tovább pont ugyanazt a házimunkát, amit az ünnepek alatt is csináltunk, de kedveljük. Meg azért néha pihegünk közben.
A mai napunk előkészülettel telt. Holnap folytatjuk, mert ma már teljesen kimerültünk. Hogy mire készülődünk ilyen nagyon? Holnap jönnek anya nagybátyjáék, hogy megnézzék a mi kis zugunkat, és még bepótolhassuk az elmaradt közös ünneplést. Ritkán jönnek ők erre, Dombóváron laknak, és rengeteget dolgoznak. De hogy ki mit is csinál mostanság pontosan arról majd holnap, a fényképekkel beszámolunk. Most inkább elmesélem, hogy mimindent készítettünk ma a holnapi menühöz, és mi az ami holnapra marad.
Teljes a munkamegosztás anya, és nagymama között. Nagyi csinálja a levest, köretet és rántotthúst. Hogy ezek után mi marad ránk? Na most figyeljetek. Karácsonyra ugye kaptuk nagyiéktól azt a fantasztikus asztali grillt, és azon mindenki készítgethet magának a felhozatalból, ami igazán széles repertoáron mozog.
Húsfélék:
marhahús:
-pácolva
-kolbászkáknak bélbe töltve kétféle fűszerezéssel
-tatárbifszék (reméljük sikere lesz, anya még sose csinált, és soha nem is evett, szóval a család többi tagja meózta, azt mondták hogy fincsi)
csirke
-felkockázva, bepácolva
hal
rák
Zöldségek:
póréhagyma
gomba
cukkini
padlizsán
Sajtok

Amit ebből ma előkészítettünk, a husok, és felszeleteltük a sajtokat, a többit majd frissen kell, de nincs is velük annyi meló. Majd tálalás előtt csinálunk holnap mindenről képet, mert most még a kis keverőedényekben nem mutatnak túl gusztán, és az ebéd alatt is igyekszünk majd elkapni pár pillanatot, ami senki számára nem kompromitáló. Apa is rengeteget segített. Nélküle sose értünk volna a dolog végére. Anya nagyon szeret apával együtt dolgozni a konyhában is, mert nagyon figyelmesen, és kitartóan dolgozik a keze alá. Tele van a hűtőszekrényünk, finomabbnál finomabb dolgokkal. Teljesen kimerültünk, úgyhogy nagyon kedves lenne tőlem ha ma éjjel a tegnapitól eltérően hagynám anyát aludni egy kicsit, de nem ígérhetek semmit, majd talán igyekszem.
Remélem minden kedves olvasóm remekül érzi magát így az ünnepek után is, és nem sopánkodik hogy elmúltak, és élvezni tudják a megszokott hétköznapokat is legalább annyira, mint az ünnepeket. Ragyogó hétköznapokat mindenkinek! Olivér