Az első Rámismerés

Anyának napok óta az járt a fejében, hogy valahogy sehogy nem tudja összekapcsolni az a kis embert aki most vagyok, meg azt aki a pocakjában lakott 9 hónapig. Fene hitte volna, hogy pont Rubint Réka fog nekün ebben segíteni. Sokat tornázott anya pocakkal is, és most, hogy 4 hónapos lettem, vagy inkább most hogy anyának már vészesen fájni kezdett a háta elkezdtünk tornázni. Réka néninek csak 6kgos súlyzója van, én viszont már 7 kg fölötti kategóriába tartozom, úgyhogy közd anya derekasan, én meg nyögök helyette, csak hogy ezzel is támogassam a projektet. Amikor anya pocakosan tornáztatott még minket, akkor mindig amikor elkezdtünk tornázni, én kézzel lábbal fejjel, fenékkel, ki tudja még mivel, kitámasztottam, biztos ami biztos, legyen valami stabil pont. Most is épp ezt tettem volna, ha megtaláltam volna a biztonságot adó hasfalat, de semmi. Így csak minden idegszálamat feszíthettem meg, és amikor azt tapasztaltam, hogy a 3. gugolás után sem változtott a pozícióm említésre méltóan elkezdtem egy kicsit lazítani, és még egy egy mosoly is kiült az arcomra. Apát megkértük, hogy fotózzon le egy két izgalmasabbnak tűnő gyakorlatot, hogy izgalmasabbá tegyük a bejegyzésünket, és emlékezetesebbé az első hason kívüli tornaóráinkat.