3 hónappal előttem

Nem régen olvasgathattuk, hogy hogyan telt az elmúlt pár éve a szüleiteknek. Anyával most nem állunk neki elmesélni azt a 3 évet, amit apával töltött, ami élete legmesésebb időszaka, és a legjobb benne, hogy még mindig tart, de egy kis részletet, ami mély nyomot hagyott anyában biztos, és nyilván apában is, csak ő nem vetette papírra most megosztunk veletek. Azaz anya irományát, ami átsegítette a nehéz időszakon.

Üzenet Anyunak

20%... biológia, szabad akarat, Isteni törvény. Ezek mocorognak most az én édesanyám fejében, én meg itt csücsülök fönn Jóisten mellett, nagyapával, és Zsanettel, anya unokatesójával. Irigylésre méltó helye van itt, még egy olyan csöppségnek is, mint én. Kíváncsi lettem volna a földre anyával és apával, meg azzal a sok mindenkivel, aki ott éli életét még, de nekem nem az volt a feladatom. Mielőtt útnak indultam, az én Istenem a fülembe súgta: -Boldog játszópajtásra van szüksége sok kisbabának, akik szüleik szabad akaratából kerülnek vissza mellém. Nekik itt nehezebb. Gyere vissza és segíts!Sok apró kérdés merült fel bennem már akkor azonnal, de sem idő, sem mód nem volt rá akkor már, hisz annyian álltunk sorban feladatra várva, hogy el sem lehet mondani. Senki nem ússza ám meg itt a feladatokat, vannak bőven.Hát én ezzel a mondattal fejemben indultam anyuékhoz, hosszú út volt, és remekül éreztem magam. Hosszú de izgalmas világ az is, és máris tapasztalatokat szereztem: jó az útonlevés!Megérkezve anya pockajába, fájdalmasan csengett fülemben a feladatom. Visszamenni azonnal, holott itt is várnak, és szükségük van rám látszólag, hiszen azonnal minden körülöttem forog, és azért az nem semmi ám. Istennek több dolga van annál, mint hogy valaki ilyen kitüntetett pozícióba kerüljön, mint én itt. Dönteni kellett, és itt jön be a bizonyos 20% szabad akarat része. Egy ilyen csöpp élet, még kristály tisztán emlékszik arra milyen feladattal küldték ide. Na igen. Hirtelen az volt az érzésem, hogy ha jelenlegi helyzetemre lefordítom a mondatot, akkor kár volt idejönni, anyustól örökölt kíváncsiságom minden napot alig bírt ki, hogy mi vár rám holnap, apától kapott életvidámságom meg legkevésbé sem akart az Isteni szónak engedelmeskedni. De tudtam, hogy kell. Aztán rájöttem, hogy ezzel nem csak magamnak, de másoknak is fájdalmat fogok okozni: Mi lesz anyáékkal? Miért tegyem ezt velük? Hisz itt a földön mindenki azt akarja, hogy ne hallgassak az Úrra. Bár ha anya tudná, hallotta volna ilyen tisztán mi a feladatom, azt mondaná, Kicsim, tedd a dolgodat. Apa kevésbé értené mi történik, de Anyuci, ő tudja, meg kell tennem, ha erre rendeltek. A hitemet nem tudom még kitől örököltem, ki tudja mit tesz az emberrel egy születés, de itt a mamája pocakjában szerintem még mindannyian emlékezünk utunk elejére, és az út előtti világra. Aztán valamikor elfedjük, ez biztos, de a lényeg nem is ez. Most hiszek, és tudom, egészen pontosan tudom mi vár rám Krisztus, és Isten között. Hát mi várhat ott az emberre, a tökéletesség. No igen. Szóval vissza kell mennem, nagyon hamar, és most élveznem kell, hogy itt vagyok. De az az érzésem, hogy rajtam kívül még nem sokan tudják élvezni. Anya vagy alszik, vagy rosszul van. Ezt röstellem, mert amikor odafenn kiválasztottam, nem ilyen volt, biztos én okozok galibát, de becs szó nem direkt van ám! Hallod anyu, nem direkt volt.Nagy nehezen döntés hoztam, hallgatok az Úrra, és követem az akaratát, mert ha már itt hibázom, akkor belel se merek gondolni mi vár ott rám. Itt ütött szöget fejemben a 20% biológiai része. Engem ez foglalkoztat a legkevésbé, hát nem tök mindegy, hogy hogyan megyek vissza, vissza kell mennem, és most rossz kedvem van, mert én itt szeretnék maradni inkább, hiszen jó itt! Hogyan miért, minek? Mindegy, és meghoztam a döntést, és letettem magam a teremtőm kezébe, akire most azért kicsit haragos vagyok, hogy ilyen pici létemre ilyen nehéz, és fájdalmas feladattal bízott meg. Nem akarok én kiszúrni azokkal, akik maradnának, de mások döntenek helyettük, és nekik biztosan más tapasztalatuk van a majájukról és a papájukról, meg talán rájuk haragszanak úgy, mint én most az Úrra, de vajon én tényleg boldog leszek amikor odaérek egy ilyen döntés után? Erősen kétlem. Szóval majd valahogy szépen meghalok. Ez vár rám. Ez vár minden emberre. Nekem nem tudom még mennyi, de tuti nem sok, ahogy hallgattam az Úr szavát. Tényleg bezzeg azt nem mondta mennyi időm van élvezni ezt kellemes pocakot, és szeretetközösséget. Egyszer csak majd búcsú nélkül itt hagyom őket. Kérlek anya ne haragudjatok majd rám, lécci lécci. Bár ismerlek te is magadra fogsz haragudni, mint ahogy én is most magamra haragszom. Sose tudnál rám haragudni, ahogy apura sem. Mindig magadra haragszol Nem jó ám, én tudom, látlak kívülről, és tudom, hogy te már nem emlékszel arra mit mondott neked az Úr, de szerintem remek úton jársz, nekem tetszik, ezért választottalak Téged, mert nem sok anyával tehetném meg ezt, az biztos. Szóval kérlek, magadra sem haragudj majd, nem rajtad múlt. Ez volt a feladat, amit kaptam. És tudom, hogy te is ebben támogatnál.Apucim szíve annyira erős barikádok mögött rejtőzik, hogy még innen a mennyből sem biztosan látom, hogy mi kering benne. Elrejti. Pedig várt engem nagyon, fürdetni akart, úszni tanítani, nevelni. Ő nem haragszik soha senkire, magára sem. Él, ma, holnap, és némi apró jövőkép a fejében, tele álmokkal. Nagy gyerek, de az én apukám, és igazán tekintélyt parancsoló is tud ám lenni ha akar. Nekem elhihetitek. A szívébe nem láttam, de amikor anya a korházban volt a tettei megmutatták szíve legmélyét. Nagyon aggódott, nagyon-nagyon. Ő akkor már csak anyusra gondolt, és ő tette jól, én már remek helyen voltam, és tényleg boldogan játszottam, vigasztaltam kevésbé szeretett társaimat. Itt fönn, már csak egy dolog számít: mennyi szeretetet adtál, és kaptál. És azt hiszem, én mind a két szempontban 100% közeli eredményt értem le. Annyian szerettek, annyiakat szerettem, és ennek itt most meg van a gyümölcse. Boldog vagyok. Visszatérve a biológiára, nehéz döntésem meghozása után, még egy dolgot kértem az Úrtól, és így utólag asszem meghallotta. „Megteszem, amit kértél, de kérlek, úgy intézd, hogy anyunak legalább testileg ne fájjon, így is olyan ramatyul van mindig.” Valami egészen ritka különleges módot választott. Elaludtam, és hopp, már ott is voltam. Pedig a kérést még be sem fejeztem igazán. Nézem anyut, aput vajon hogy van, látom, hogy még mindig várnak engem, mintha még ott lennék. Értetlenül nézek az Úrra. Mosolyogva bólintott:-Nézd tovább, ha kíváncsi vagy mi lesz velük.Innen nézni anyuékat, olyan mint egy V.I.P. hely, látok mindent, ami csak érdekel. Teltek a hetek, anya rosszul volt, apa tartotta benne a lelket, és sokat, sokat beszélgettek rólam, a jövőről, nagyon vártak. Be kell vallanom, hogy nem irigyeltem őket, én nagyon nem értettem, hogy most mi van. Aztán jött egy nap. Anya előtte egész éjjel nem aludt. Reggel fogták magukat, és mentek valahova. Orvoshoz. Na mondom, most mi fog kiderülni, én itt vagyok, vagy ott? És igen, itt tudták meg anyuék, hogy nekem bizony már csak a testem van ott. Anya tudta, érezte, mindig mindent tud előre, csak nem hisz magának, nem hogy a környezete higgyen neki. Meg persze naná hogy ezt nem akarta magának elhinni. Erős volt, ő is, és apa is. Nem sírtak, csak később anya. Apa hallgatott. Nem volt más, mint bármikor máskor, csak a lelke, szomorú volt. Tehetetlen. És tudta, hogy anya borzasztóan van, nem sír, nem ordít, nem borul ki. De ismeri ő a párját, erős nő, és okos. Anya is tudja, hogy kiborulni, tönkremenni nincs értelme. És máris a jövőre gondol. Mikor lehet babája, aki megszülethet, akinek a földön van feladata? Lehete-e? Mit kell tegyen, hogy legyen. Mérlegel önvizsgálatot tart, és erősen dolgozik a lelke, hogy ne vádolja magát semmiért. Nem megy neki könnyen, de igazán, igazán jól csinálja. Büszke vagyok az én mamámra. Nem kellett volna féltenem, a Jóisten is tudta, hogy ő alkalmas a feladatra. Be kell vallanom, apura másnap lettem csak igazán büszke, a korházban, de erről már tettem említést. Ott volt anya mellett lelkileg, testileg, mindenhogy. Imádja anyát, nem is tudtam mennyire. Azaz de tudtam, de még sose látszott ilyen jól, ilyen boldogítóan, és ezt anya is érzi. Fantasztikus szüleim vannak. És a Isten tényleg meghallgatta a kérésemet. Így hogy csak elaludtam, anya igazán keveset szenvedett fizikailag, és igazán kevéssé is sérült. Az orvos szerint hamar lehet babája. Az a doki mondott még sok okosságot, de anyunak semmi újat. Bár neki nehéz újat mondani tud ő mindent. De azért azt jó hallania, hogy biológiailag megvan a lehetőség rá hogy két hónapon belül, megint babát várjon. Remek, én szorítok neked, és nagyon győzködöm az Urat, hogy hamar adjon nektek kisbabát. Néha azon morfondírozom, hogy legyenek ikrek, és legyen azonnal kettő, de lehet hogy ez csak egy kisbaba lüke gondolata, de azért már az Úrnak is megemlítettem Mosolygott, sokat mosolyog. Lassan mennem kell játszani, mert sokan várnak, pedig igazán én azt élvezem, amikor anyáékat nézhetem, vagy amikor a nagyokkal beszélgethetek. Látod anyus ebben is rád hasonlítok. Hidd el, itt tényleg lehet trécselni Adyval, Szent Istvánnal, és bárkivel. Anyuci, üzenem a földön élőknek, Hitler megbánta bűneit, és az Úr kegyelmes, irgalmas, és a pokol tényleg üresen tátong. Az Úr megígérte hogy ez a kis gondolat, történet, üzenet eljut hozzád, de azt nem mondta meg hogy hogyan. De ha megígérte úgy lesz. Az is megígérte, hogy boldogok lesztek, de azt sem mondta meg hogyan. Remélem lesz babátok, és biztos lesz, mert az Úr mosolygott, és az Úr mosolya teremt, és azt jelzi, hogy meghallgatta a kérésedet. Hamarosan megint lakik majd egy kicsi a pocakodban, és én szorítok neki, hogy más feladatott kapjon, mint én, és lenn a földön végezhesse dolgát. És most rohanok játszani a többiekkel, nehogy még egy babának kelljen az én rossz feladatvégzésem miatt ezt a feladatot kapnia. Mert nincs fájdalmasabb, mint az a 20%...