2007. december 29., szombat

A két ünnep között

Elég snassz a bejegyzésünk címe, de sajnos nem jut eszünkbe jobb így hajnali egy fele. Hogy miért vagyunk fenn még ilyenkor? Hát mert mi általában mindig ilyen éjjeli baglyok vagyunk, másrészt nem szeretünk feküdni... itt fáj, ott fáj, amott fáj, és amíg bírjunk ülni, addig bizony le nem fekszünk. A két ünnep közöttben az a remek, hogy nekünk még mindig ünnep, mert apa itthon van, és jönnek-mennek a vendégek, vagy mi megyünk, és szeretjük ezt a fennforgást. Az időnk nagy részét azzal töltjük, hogy élvezzük azt a rengeteg remek dolgot, amit hozott Jézuska. Fantasztikus ajándékokkal lettünk idén elhalmozva. Pl.: Dédimamáéktól tésztanyújtógép, amivel már két hatalmas adag raviolit elkészített anya, és fel is faltuk. Alkalmomadtán a recepteket feltesszük a másik blogunkra, képek készültek, de még nem volt időnk rá, hogy összerakjuk a recepteket, mert mindkettő anya fejéből pattant ki. Aztán az egyik ajándék tehet arról is, hogy pár napja szűkszavúak vagyunk itt a blogon. Anya ugyanis egy mesés Parker töltőtollat kapott Apától, és hát most az össze grafomániáját azon éli ki, és kézzel is vezet naplót. Bár bevallom nektek, hogy azt én sem élvezem annyira, mert a legkevésbé sem rólam szól, és jobban szeretem, ha velem foglalkozik. Kaptunk egy hatalmas deszkát, amiről nem potyog le az aprítanivaló. Már csak egy jó kés kéne, amivel az aprítás is olyan gyorsan megy, mint a TvPaprikásoknak. De az egy következő álomlista része lesz. Amit nagy sajnálatunkra még nem tudtunk kirpóbálni, egy asztali grill nagymamáéktól. Tudni kell, hogy ez az a konyhai masina, mait anya mindig órákon át képes álmodozóan nézni az áruházakban. "8 személyes.... sose vagyunk ennyen"- ez az egyetlen érv, ami miatt még hiányzott a repertoárból. Hát, mostmár nem, szóval hamar nyolcan kell lenni. (persze egyelőre, még székünk sincs annyi, de majd nagyiéktól kölcsönzünk) Remélhetőleg Szilveszterkor ki tudjuk próbálni azt is, mert Gyula nagybáttyám haverjai jönnek, és ezen fogják csinálni terveink szerint a sültvirslit, mi meg zöldséget, és csirkemellet grillezünk rajta, mert virslivel nem élünk. Kaptunk két igazán színes pokrócot, amit még kicsomagolás nélkül fogunk eltenni, hogy engem várjon szép tisztán, hogy majd jól összenyálazhassam, ha kibújok szűköl pocakomból. Kaptunk vitaminokat, test-, és arcáplókat... ez utóbbiakat én kevésbbé élvezem, bár belátom, hogy szép hasu anyucit szeretnék én is, szóval a testáplót megértem. Bár anya mindig elfelejti bekenni a hasát.... szóval erről ennyit:D. Kaptunk babanaplót, amit még nem kezdünk el tölteni, mert még nem születtem meg, és az a napló csak onnan indul. Kaptunk képeslapokat, amiket majd elküldhetünk ha megszülettem. No és amit nem lehet kihagyni, merthogy anya, mióta elmentek a vendégek mással sem foglalatoskodott, mint ezzel az ajándékkal. Egy könyv. Címe: kötött babaholmik. Hogy kitől, hát naná, hogy a déditől, és naná, hogy mesés édes cuccok vannak benne, mainek anya egészen várható módon nem tudott ellenállni, és már bele is vágott egy kék bordó sapka elkészítésébe, hogy majd lesz hozzá kiszokni, és ha belejön, még rugdalózó is, és abban jövünk haza a kórházból. A sapka halad, hogy kész lesz-e, és lesz e más is, az a jövő nagy titka, bár be kell valljam, hogy a sapkának már ennyit sem adtam volna, ahol most tart. Nem könnyű, küzdünk vele, néha kicsit kiakadunk, de eddig még nem futottunk olyan akadályba, ami megtörte volna anya lelkesedését, szóval van remény. Mostmár elfáradta keze, és ezért letette, meg lassan aztán tényleg le is kéne feküdni, mert azért holnap is lesz nap, és mi fogunk utazgatni. Két remek program is vár ránk, de arról így előre nem számolok be.
Fejlődésemet tekintve nem sok újdonságról számolhatok be. Örökmozgó vagyok változoatlanul. Olyan dolgok, mint szervek bőr, és egyéb apróságok amik elvileg gátolnának, nekem semmilyen határt nem szabnak, rúgok, vágok csípek. Ez utóbbi a legfurább, anya elég nehezen viseli, én meg előszeretettel játszadozom ilyet. Magam sem tudom pontosan mit művelek, a lényeg, hogy anya bőrét összecsípem belülről. Esténként rendszeresen hatalmas hullámverést csapok a lakhelyemül szolgáló pocak felszínén. Anyáék csak lesnek, és aggódva gondolnak bele, hogy még majdnem 3 hónap... mi lesz itt? De vannak azonban pillanatok, amikor anya fejében ez a dolog megfordul...Egek, már nincs 3 hónap... no nem aggódunk nagyon, mert nem engedjük meg magunknak, de azért nem könnyű ráébredni, hogy igazából egyikünk sem tuja hogy mi vár rá. De reméljük a legjobbakat, és nem aggodalmaskodunk, mert hát felesleges, és árt a szépségünknek. Erős anyukában erős kisbaba, és egy remek apuka támogatása, csak csodás családot alkothat.
Zárom soraimat, Janónak kellemes olvasgatást kívánok(ez a bejegyzés nem jött volna létre, ha ő nincsen), meg mindenki másnap. További szép decembert, fergeteges Szilvesztert, ha addig nem jelentkeznék, és BUÉK!!! Olivér

1 megjegyzés:

Ildi írta...

Köszönjük a bejegyzést, bár Janó még nem olvasta el, mert alszik. De ha felkel, szólok neki, hogy olvashat végre. :)
Ja és ha van ma lyukas időszakotok teázás után/előtt/közben, szóljatok... :)

Puszi