Apátlanul!

Ma apa elment dolgozni... be, messze az irodába...nem örültünk neki, sőt, úgy el voltunk apátlanodva, hogy még blogot írni sem volt kedvünk. Pakolásztunk anyával, tettünk vettünk, aztán délutánra mentünk fel busszal apához. Alig vártuk hogy együtt legyünk. Hihetetlen milyen hamar megszokja az ember ha jó dolga van. Apa itthon volt 3 napig, a negyediken elment pár órára, és máris nem vagyunk olyan remek hangulatban. Most értünk haza. Mostmár van kedvünk az íráshoz, mert apa is itt pötyögteti mellettünk a saját gombjait, csak erőnk nincs már. Most utolsó lelkierőnkel egy rövid tornával zárjuk a napot, csak hogy szokjam, meg mert anyának is jót tesz, apa szerint, már most érezni a hátán, pedig még elég keveset csináltuk. Én még mindig nem vagyok oda érte, mozdulatlansába burkolózom, egészen addig, amíg biztos talajt nem érzek a lábam alatt. De anya rendületlenül kitart, csinálja, és utána alszunk nagyokat, ahogyan az lesz ma is. Üdvözlök mindenkit a pocakon túli világaban!